Kalocsa polgármestere elmehet a búsba, Baja ellenzékiként is látványosan fejlődik

Kalocsa polgármestere elmehet a búsba, Baja ellenzékiként is látványosan fejlődik

Nem engedünk a kormánypárti zsarolásnak, Baján sem!

Kalocsa fideszes polgármestere egy videóban megkérdezte: "Ugye milyen jó, hogy nem ellenzéki város vagyunk?" Neki biztosan jó, hiszen így élvezheti a kormánypárt minden előnyét. A helyieknek azonban nem biztos, hogy ez annyira megéri.

Filvig Géza, a Fidesz kalocsai ura azt sejteti, hogy egy város nem kaphatna állami támogatást (Kalocsa esetén 50 millió forintot), ha annak a vezetése nem Orbán Viktor pártjában politizál.

Ez a hozzáállás két dolgot árul el a fideszesekről:
  • Amint beleülnek a bársonyszékbe, azonnal a flegmaság veszi át a negédesség helyét, és ilyen pofátlan mondatokat is megengednek maguknak.
  • A Fidesz szándéka, hogy megzsarolja a választókat, és azt a hamis állítást ültesse el bennük, hogy ha nem kormánypárti vezetőket választanak, a településüknek rosszabb lesz.
Milyen kormány az, amelyik nem ad annak az önkormányzatnak állami támogatást, amelynek összetételét a helyben élők nem fideszesekből állították össze?
Filvig Géza nem mond igazat

Baja jó példa arra, hogy nem a testület színén múlnak a fejlesztések. Sokkal többet jelent a szakértelem, minthogy ki mennyire jó káder. 

Az ellenzéki városvezetés, Nyirati Klára polgármesterrel az élen bebizonyította, hogy számos EU-s forrás megszerezhető, megannyi lehetőség kiaknázható, ha a pénzt nem ellopni akarják a politikusok, hanem a település fejlesztésére fordítani.

Ne higgyünk a zsarnokoknak, higgyünk inkább a szemünknek!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.12

Remek programokkal várják a bajaiakat a huszadikai hétvégén, ingyen jegyek válthatók

Nagyszerű élményben és kikapcsolódásban lehet részünk Baján. 

  • 2020.08.07

Miért nem tudhatjuk meg a bajai fertőzöttek számát? Hol a "szupercsapat?"

Nem osztják meg velünk az adatokat. Mi lehet ennek az oka?