Varga Mihály agya kihagyott: elfelejtette, hogy egy Fidesz-csicska

Varga Mihály agya kihagyott: elfelejtette, hogy egy Fidesz-csicska

A Párbeszéd az alapjövedelem bevezetéséről tartott szavazást, amikor az egyik főcsicska melléjük állt.

A pénzügyminiszterről köztudott, hogy alkalmatlan. Munkáját nem tudja elvégezni, helyette ezerrel lopja a közpénzt. Most pedig kiderült, hogy még Fidesz-csicskának is béna.

A Párbeszéd módosítást kért a jövő évi Orbán-csomag rablóköltségvetéséhez. Céljuk az volt, hogy bevezessék az alapjövedelmet. 3786 milliárdot osztanának, hogy biztonságosabbá tegyék az emberek megélhetését. Minden felnőtt 100 ezer forintot kapna alanyi jogon, a gyerekek után pedig 50 ezer forint járna fejenként. A vámpírkormány szavazógépei természetesen ellenezték a népjóléti javaslatot. Egy kivétellel.

A szavazás végén meglepve látták, hogy a címzetes Fidesz-csicska Varga Mihály pénzügyminiszter is melléjük állt. Furcsa volt ez pont a költségvetésnek hívott megszorítócsomag kidolgozójától.

Észhez tért volna a közpénzek elszórását irányító miniszter? Aligha!

Varga maga vallotta be végül, hogy csak elbénázta a szavazást. Lehet, hogy nem is olvasta a költségvetési indítványt, pedig az lenne a dolga. Nem csoda, hiszen Orbán gombnyomogatói minden értelmes ellenzéki szavazatot azonnal lesöpörnek. Varga Mihály viszont annyira nem volt képben, hogy még azt sem hallotta, mit parancsoltak az Orbán-csicskáknak. Nem csak alkalmatlan, de még süket is.

Nem először történt meg, hogy Varga a Fidesz-csürhe akarata ellen ment. Matolcsyval évek óta civakodik, mintha óvodások lennének. Megérdemlik egymást, csak az a baj, hogy az ország pénzügyei ennek a két baromnak a kezében vannak.

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.07

Orbán úgy nevelte lányait, hogy a saját lábukon meg tudjanak állni

Migránsok, libernyákok, a kormány nagyszerű sikerei és természetesen nemzeti konzultáció. A szokásos már-már unalmas témák mellett két érdekesebb dolog is kibukott ma Orbán száján.

  • 2020.08.07

A KATA szigorításával a kisvállalkozóknak is jót odasóz Orbán

A szakértő szerint a legkevésbé védekezőképes kisvállalkozók esélyeit rontja a szigorítás, vállalkozások szűnhetnek meg, sokaknak csökkenhet a jövedelme.

  • 2020.08.07

Dull Szabolcs nem tudja, honnan szerezte meg a Fidesz a híváslistáját

Az Index.hu kinyírásával mindenki veszített Magyarországon – mondta a lap kirúgott főszerkesztője a HVG Teraszon.