Vége: otthagyják az újságírók a Fidesz markába került Indexet

Vége: otthagyják az újságírók a Fidesz markába került Indexet

Nem akarnak egy hazug kormánylapnak dolgozni.

A Fidesz-kormány szörnyetege már hónapok óta les az Indexre. Célja, hogy bekebelezze és a saját képére formálva köpje ki a szabad sajtó legnagyobb hírportálját.

Több, mint 80 újságíró döntött úgy, hogy a mai nappal felmondanak.

Nem akarnak részt venni abban, ami most következik, nem statisztálnak az Fidesz Index elleni merényletéhez. A 24.hu videóján látszik, ahogy tömegesen vonulnak Bodolai László Fidesz-báb igazgatósági elnök irodájához. Bodolai még arra a feladatra is méltatlan volt, hogy átvegye a felmondásokat. Éppen nem tartózkodott bent.

Az Index azóta szolgálati közleményt adott ki, melyből kiderül, hogy hatvan munkatársukkal egyetemben felmondott Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek is.

Évek óta hangoztatjuk, hogy két dolgot tartunk az Index független működése feltételének: se az Indexen megjelenő tartalomba, se a szerkesztőség összetételébe, szerkezetébe ne történjen külső beavatkozás. Dull Szabolcs kirúgásával ez utóbbi feltétel sérült. A menesztése egyértelmű beavatkozás a szerkesztőség összetételébe, arra nem tudunk másként tekinteni, mint nyílt nyomásgyakorlási kísérletre - írták.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.06

Orbán kultúrharcosa 6,6 millió közpénzt ad gitáros haverjának

Az 5,3 milliárdos könnyűzenei támogatást ugyan nem Demeter Szilárd oszthatja szét, de "egy kis aprót" azért juttat zenésztársának.

  • 2020.08.06

A DK után az LMP-re uszította Orbán a Pártállami Számvevőszéket

A politikai megrendelésre dolgozó ÁSZ úgy látszik végigmegy a teljes ellenzéken.