Orbán Viktor 2007-ben, ellenzékből még próbált úgy tenni, mintha nem csak a pénzéhsége és hatalommániája vezetné. Ahogy a Facebook-oldalunkon közzétett videóból is kiderül, akkor még azt hazudta, érdekli a tisztességes magyar emberek sora.
Azóta tudjuk, hogy ez is csak egy hatalmas kamu volt.
"Elég volt, hogy egyre kevesebb jut azoknak, akik gürcölnek, gyereket nevelnek, egymásról gondoskodnak, becsülettel próbálnak fennmaradni, miközben egyre több jut a léhűtőknek, a hazudozó milliárdos szélhámosoknak, az állam védelmét élvező ügyeskedőknek!" - mondta Orbán 14 éve.
Nézzük csak meg, mi a helyzet most:
Nekünk, tisztességes bajai polgároknak egyre kevesebb jut. Környékünkön az átlagbér alig éri el a 184 forintot. De sokan még ennél is kevesebbet keresnek. Ennek ellenére a legalapvetőbb élelmiszerek, a benzin és minden nélkülözhetetlen dolog ára egyre csak emelkedik.
Tehát azoknak, akik gürcölnek Orbán miatt tényleg egyre kevesebb jut.
Mindeközben Mészáros Lőrincek, Tiborcz Istvánok és Orbán helytartói, mint például Zsigó Róbert, egyre nagyobb lábon élnek. Hiszen milliókat kaszálnak. Persze a mi pénzünkből.
Újabb bizonyíték ez arra, hogy Orbán és Zsigó Róbert becsapták a magyar embereket. Ellenzékben még nagyokat ígértek, hogy aztán kormányon nagyokat szakítsanak.
Na ennek parancsolhatunk megálljt 2022-ben az országgyűlési választásokon!