Tegyük félre az erkölcsöt” - így akarják képviselni a bajaikat? Az akarjuk, hogy így képviseljenek?
A bajai Fidesz Facebook-oldalán meg lehet nézni a képviselő-testületi üléseket, élőben közvetítik. A tavaly október 3-i ülésről is készült felvétel, igen tanulságos. A Fidesz megmondóembere, Rácz Péter szóváltásba keveredett Nyirati Klárával, miközben Rácz a frakció véleményét tolmácsolta. Mutatjuk, hogyan:
A helyzet nagyjából annyi, hogy egy felügyelőbizottsági tag megpróbált felgöngyölíteni egy, a Fidesz számára kellemetlen ügyet. A kormánypárt megoldása az volt, hogy bizottsági tagot szavazással leváltják, mielőtt még a vizsgálat megtörténik. Nyirati polgármester asszony figyelmeztette a képviselőt, hogy erkölcstelen valakit úgy leváltani, hogy ez a vizsgálat még el sem kezdődött, és nem tudni, hogy mi lesz eredménye.
„Tegyük félre az erkölcsöt” – félre is tették
Rácz Péter szavai elég egyértelműek: úgy tűnik, mintha a hivatalos eljárás egy cseppet sem érdekelné, ezt többször is kiemelte. A Fidesz célt ért a civil szerepben tetszelgő László Károly-féle csapat segítségével, Nyirati hiába érvelt, a következő ülésen a bizottsági tagot le is váltották. Természetesen az említett vizsgálat nem történt meg.
Akárhogy is nézzük,
Kámánné dr. Bari Bernadett a Fidesz polgármesterjelöltje, el lehet képzelni, hogy mennyire ért egyet a felvételen elhangzottakkal. És ha kifogásolná is, volna benne annyi, hogy ezt szóvá tegye?
Hab a tortán, hogy a kiszivárgott hírek szerint a Fidesz győzelme esetén Rácz Péter lenne Baja egyik alpolgármestere. Emlékezzünk erre 16 másodperces jelenetre, amikor majd június 9-én behúzzuk az x-et. Ne bízzunk azokban, akiknek gumiból van a gerincük!