Van egy olyan vissza nem térítendő támogatás, amelyet úgy adtak volna Magyarországnak, hogy a Fidesz nem tudta volna ellopni. Bármilyen nehéz is ezt egy épeszű bács-kiskuni embernek felfogni, de akkor inkább visszautasították. Dögöljön meg a szomszéd tehene is?
Az úgynevezett Norvég vagy EGT alap egy olyan vissza nem térítendő támogatás - egyszerűbben mondva ajándék pénz - amit az Európai Unión kívül, de az Európai Gardasági Közösségen belül eső államok adnak a térség kevésbé szerencsés anyagi helyzetű országainak.
A Norvég Alap támogatásának célja az olyan régiók felzárkóztatása, ahol az egészségügyi, oktatási és lakhatási helyzet még nem áll igazán európai színvonalon. Sajnos ez bizony helyenként Baján is igaz.
Azért, hogy a pénz ne tudjon rossz kezekbe kerülni, az összeg elköltésére az adott ország helyi civil szervezetei pályázhatnak. Ezeket a pályázatokat előre, nagyon részletesen meg kell írni és a végrehajtásuk rendkívül szoros ellenőrzés alatt áll. Ez a bajaiak számára jó hír volna, hiszen így minden forint oda és csak oda menne, ahol szükség van rá.
Ez az aljasság egy egészen új dimenziója, ugyanis itt nem arról van szó, hogy a Fidesz és csatlósai bármivel szegényebbek lettek volna, ha nem vétózták volna meg a nyertes civil pályázót. A Fidesz nem veszített volna semmit, ha hagyja, hogy ez körülbelül 565 millió forint a bajaiak kezébe kerüljön. De nem, nem veszíteni számukra nem elég: ha ők nem nyernek valamin, akkor ne nyerjen más sem!
A "dögöljön meg a szomszéd tehene is" az egyetlen logika, ami van ebben az ügyletben. Jelenleg a kormány politikájának két mozgatórugója van: a szív oldaláról a szűnni nem akaró gyűlölet, az ész oldaláról pedig a holdudvar gazdagodása - ez a kettő mindennél fontosabb.
Nem lehet kérdés: az ellenzéki együttműködés megérett arra, hogy fordulatot hozzon és ennek első lépéseként eltakarítsa innen a pénzéhes Orbán-maffiát! 2022-től a bajaiak átláthatóságot, tiszteletet és megbecsülést érdemelnek!
Orbán elveszi a bérlakásokat, hogy a fideszes lakásmaffiának adja
Orbán rá akarja kényszeríteni az önkormányzatokat, hogy a piaci ár töredékéért adják el legnagyobb értéküket, a bérlakásaikat. Tízmilliárdos kárt okoz ezzel a fővárosi kerületeknek, miközben a fideszes lakásmaffia ráharap a szegények lakásaira, akiket hajléktalanná tesz.
Fiatalok, családok, idősek feje fölül rabolja el a fedelet Orbán
Bayer Zsolt, Rákay Philip és Palkovics László jár jól, amikor fillérekért vehetnek lakást a Budai Várban. A gyalázatos lakásrablók miatt sokan kerülhetnek utcára. Ellenállásra készül az ellenzéki összefogás.
10 milliárdnál is több lehet a hatvanpusztai Orbánpalota végszámlája
Turbófokozaton pörögnek Orbán uradalmának építési munkálatai. Egyértelmű, hogy arra számítanak, a választásokig elfelejtjük, hogy a mi pénzünkből megy a mostani költekezési roham. Nem fogjuk!